norton anti virus 2009
norton 2 anne
norton 360beta
norton 360 v51029 product
bed_boys_2divx3gp norton 360 espaol keygen
norton antivirus 1950145 crack
A reformáció egyik előképe
Jézus Krisztust egy lakatlan helyen nagy sokaság hallgatta. Az óriás tömeg pásztor nélkül való juhok benyomását keltette. Fáradtak voltak, étlen-szomjan jöttek, siettek és tülekedtek a jobb helyek elfoglalásáért. Jézus szánakozott felettük, ugyanakkor lelkesen tanította őket. A sorsfordító mennyei üzenetet hallgató sokadalom táplálék hiányában egyre nyugtalanabb lett a lakatlan helyen. A tanítványok jól érzékelték, hogy közeledik a perc, amikor ennyi embert nehéz lesz méltó körülmények között tartaniuk.
A világban elfáradt embereknek kevés a türelmük, elégedetlenek. Szeretnének eredményeket látni, azonnali változásokat megtapasztalni. Ilyen igények és követelések között a sokaság egyre kezelhetetlenebb, egyre robbanékonyabb állapotba kerül. A tömeghisztéria hihetetlen sebességgel halad a maga kiszámíthatatlan pályáján. Valamit sürgősen tenni kell! Ez volt az érzésük a tanítványoknak, a reformátoroknak, hitvalló őseinknek, és nekünk is, amikor látjuk a mieinket rendezetlen seregben nyomorogva. Letagadhatatlanul vannak zilált helyzetek nemzetünk, egyházunk, családunk életében. Azért vannak a tanítványok, hogy ne csak észleljék a gondokat, hanem orvosolják azokat kellő időben és eredményesen.
Bár későre járt az idő, de Péterék mégsem késlekedtek. Készen volt a terv, sőt a kivitelezésre is megvolt az ötlet. Jézus Krisztus beavatkozása egyenesen ámulatba ejtette a sokaságot, akik immár ötvenes, százas csoportokban fogadták a csoda teremtette kenyeret és halat. A tömeg rendezett vacsorázó társasággá vált. Megelégedő polgárok ültek egymás mellett, figyeltek a rendezők szavára és egymásra. Az asztaltársaságok örömmel nyugtázták, hogy a gondoskodó odafigyelés nemcsak az ígéretek elszálló mondataiban jelentkeznek, hanem kézzel fogható valóságban is. A megvendégeltek életében megújult a bizalom, a biztonság, valamint az Istenbe vetett hit és az ember iránti elismerés. Amikor elszéledő nemzettársaink után kérdezünk, vagy céltalanul lézengő ifjainkat keressük, esetleg elzárkózó szomszédjainkat hiányoljuk, eszünkbe jut-e, hogy kimaradtak életünkből az ilyen tömegből kiváló és asztalközösségekké alakuló Krisztust hallgató alkalmak!?
Ötezer ember akkor boldog gyülekezetté lett. A csoda nemcsak az volt, hogy az öt kenyér és a két hal tizenkét kosárnyi maradékkal elegendő volt, hanem az, hogy a tömeg istentiszteleten részt vevő gyülekezetté vált.
Íme, a reformáció egyik előképe az akkor megújulni tudó emberrel, egymásra figyelő csoportokkal és a csodát megbecsülő gyülekezettel. Vállaljuk bátran mi is az ilyen változást.
Csűry István, Harangszó
Vigasztaló igehirdetés a temetőben
Forrás: www.sandorhomok.refszatmar.eu
Alapige: 1Thessz 4,13-18
Az októberi hónap református szemszögből nagyon fontos, hiszen október 31-én a reformáció kezdetét ünnepeljük. De ennek a hónapnak az utolsó napjai, nemcsak a református, hanem minden keresztyén embernek szívét meghatja. Kimegyünk a temetőkbe, szeretteink sírját letisztogatjuk, koszorúkat viszünk azokra, gyertyákat helyezünk el a síron, és amikor eljön a halottak napja, akkor kimegyünk a sírokhoz és emlékezünk szüleinkre, gyermekeinkre.
És ilyenkor annyi minden úgy felelevenedik az emberben. Mindenek előtt próbáljuk felidézni elköltözött szeretteink arcvonásait, és amikor esetleg azt érzékeljük, hogy arcuk már csak elmosódva jelenik meg lelki szemeink előtt, akkor elszomorodunk. Majd felelevenítjük a jellemvonásaikat: hogyan beszéltek, hogyan mozogtak, milyen érzések határozták meg életüket. És minden bizonnyal az is eszünkbe jut, hogy milyen nagy mérhetetlen fájdalom uralkodott el rajtunk akkor, amikor szembesülnünk kellett azzal, hogy többet már nem lesz kinek a kezét megfogni, nem lesz kit átölelni, nem lesz kihez szólni.
És ahogy így az emlékeinkbe elmerülünk egy adott ponton feltesszük azt az örökös kérdést, hogy vajon feltámad? Vajon fel fog támadni? Vajon most hol van? Ehhez hasonló kérdéseket tettek fel Timóthesunak is a thesszalonikai gyülekezet tagjai közül sokan. Pál apostol hozzájuk is elérkezett, és tanítani kezdte őket, akkor ő a hangsúlyt az Úr eljövetelére helyezte, és ezért a pogányokból lett keresztyéneknek kétségeik támadtak a feltámadással kapcsolatban. Mert Pál tanításában a parusia az nagyon közeli volt, így nem tudták, hogy addig, amíg bekövetkezik a feltámadás, addig az elhunytakkal mi lesz.
És ez a kérdés minket is foglalkoztat. A mai felolvasott Igénk erre akar választ adni.
Először Pál egy téves felfogást szeretne kijavítani. Tudniillik a kor misztériumvallásai – bizonyára Thessalonikában is – a halhatatlansághoz vezető titkos utat keresték és ígérték. Úgy gondolom, hogy ezek a misztériumvallások már modernebb öltözetett vettek fel, e lényegében ugyan azt mondják: csatlakozz hozzánk, mert ez a közösség felfedezett valamit, ami segít abban, hogy örökké élj. Vagy ha ezt így nem is mondják ki, de ott van az, hogy rajtunk keresztül minden bizonnyal fel fogsz támadni, és örökké élni fogsz. Eszembe jut egy televíziós közvetítés, mely arról szólt, hogy Amerikában létrejött egy szekta, melynek a vezetője nagyon jó előadó képességgel rendelkezet, és több tíz emberrel elhitette azt, hogyha önként vállalják a halált – vagyis beadnak nekik egy injekciót – akkor még aznap együtt lehetnek szeretteikkel. Na de ki adta be az injekciót? Hát a szekta alapítója, és azzal magyarázta, hogy miért marad ő az utolsó, és majd beadja magának is a szert, mert a Bibliába le van írva, hogy más életére ne törj, mert aki így tesz, az méltó a gyehennára. És ő meg önként felvállalja ezt, hogy a többiek a mennybe kerüljenek. Igen ám, de magának mégsem adta be, hanem életben maradt, és a többiek minden vagyonát megszerezte.
Ez lenne a hallhatatlansághoz, vagy az örök életre vezető megoldás. A pogányság egészére érvényes volt Pál apostol jellemzése: „…nincsen reménységük” (13). Az antik pogányság hangulatát jól kifejezik például Catullus költői sorai: „A napok lenyugodhatnak és felkelhetnek. De ha rövid életünk egyszer lehanyatlik, csak az aluvás megszakítatlan éjszakája marad”. Így az a képes kifejezés, hogy a meg haltak „alusznak”, magában véve még nem vigasztalás; a halált az akkor élő pogányok is gyakran alváshoz szokták hasonlítani. A vigasztalás Jézus Krisztus halálában és feltámadásában van. Ez a garanciája annak, hogy „az Isten is előhozza azokat, akik elaludták, a Jézus által és vele együtt.” Ezért mondja nagy nyugodtsággal Pál, hogy nem bánkódjatok az elhunytakért, mert Krisztus értük és értünk is meghald, de megmutatta az örök emberiségnek azt, hogy a halál után van élet Isten akaratából.
Talán többen vannak még olyanok, akik nem elégednek meg ennyivel, ezért második gondolatként a hit erejére figyeljünk oda. De mindenek előtt vegyük a jelen helyzetet: itt vagyok a temetőben a sírok mellett megállva. Itt van a sírhant, vagy a kripta és jelét nem látom annak, hogy megmozdulna valami és valaki kikelne a sírból! Valahogy ezt a helyzetet nem tudjuk összeegyeztetni azzal, amire az apostol így figyelmeztet: „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten előhozza azokat…”
És itt a hangsúly HA HISZÜNKön van. Hinni abban, ami nem a mi szemünk láttára ment végbe az nagy dolog világunkban, mert arra lehet, hogy a naiv jelzőt fogják mondani. És most itt, ebben a pillanatban Isten felénk intézett kérdése ugyan ez: hiszed-e azt, hogy van feltámadás? Hiszed-e azt, hogy Jézus megjárta a poklokat, szenvedett, és harmadban a sírban lévő angyal az asszonyoktól azt kéri: Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, mert feltámadott! Hiszed-e ezt? Ha nem, akkor a temetőjárásod nagyon üres és reménytelen lesz. Eljössz, és tétlenül szemléled, hogy hozzátartozódat belehelyezted valamikor a sírba, de onnan már nincs kiút. De ha hiszel, akkor azt mondja az apostol, hogy az Úrnak az angyala majd elfog jönni, és riadót fúj és akkor mindenki tudni fogja azt, hogy itt az idő, és az Úr elébe kell állni.
Ha figyeltünk az igére, akkor észre kell azt vegyük, hogy nem úgy fogalmazott az apostol, hogy jön az angyal és riadót fúj és ezek után a menybe kerülünk, hanem azt mondja, hogy az Úr elé kell állnunk. Ott vagyunk a menyben, de még nem teljes valójában. Mert az Úr előtti megállás az számon adás és kérés pillanata. Hogyan élt szeretted és hogyan éltél te? Mi volt számunkra a fontos? Milyen értékrend szerint éltünk? Ezekre ott az Úr előtt feleletet kell adni.
Így folytatja Pál, hogy ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. És az az ekképpen arra vonatkozik, ha hiszünk Krisztusban, akkor örökké az Úrral leszünk.
Lehet, hogy most amikor ezeket halljuk, akkor elkezdünk azon töprengeni, hogy vajon akinek a sírja felett megálltam hitt-e? Szerette-e az Urat? Az Ő akarata szerint élt-e? És próbálunk válaszolni és a válaszainkat úgy alakítani, hogy igaz, hogy voltak hibái, de nem volt annyira rossz, annyira elvetemült ember, mert voltak nála még bűnösebbek. Nem a mi dolgunk ítélni. Ez csak Isten fennhatósága alá tartozik! Így nem is szabad ilyen kérdés megfogalmazódjanak szívünkbe.
Végezetül két fontos dolgot szeretnék elmondani: az elhunytakra nézve azt kell tudnunk és hinnünk, hogy ha hitt rendíthetetlenül az Úrban, akkor az angyal riadó kürtszava neki is jelezni fog. A másik fontos dolog: minden embert az Úr Isten megajándékozott szabad akarattal. Az elődök, mi magunk, és a mi gyermekeink, eldöntötték, el kell döntsük, és el fogják dönteni, hogy hisznek e Krisztus áldozatában. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten előhozza azokat…” – majd minket is, de ha tagadunk, és taszítunk, akkor örök álomban részesülünk.
De mivel úgy gondolom, hogy minden ember élni szeretne, és nem csak itt e világban, hanem a mennyei országban ezért, kérünk benneteket, hogy hiteteket jöjjetek erősíteni azokon az istentiszteleteken, bibliaórákon, ifjúsági, és vallásórákon, melyet az Úr elkészít nekünk nagy szeretettel, alkalomról, alkalomra. Ámen
2011. október 30.
„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg.” I Thessz. 5,16-20
Olvasandó: I Thessz. 5, 12-28
Ma vagy holnap, reformáció emlékünnepe alkalmából, szinte minden lelkész bizonyságtételében ott van, vagy ott lesz a felszólítás református népünk felé: szükséges nekünk is megreformálódnunk, megújulnunk. Olyan szépen hangzik ennek latin változata is: semper reformandi. Hogy erre szükség van, azzal szinte mindenki egyet ért, csak ennek útja, módja ismeretlen. Megújulni! De hogyan?!
A Thesszalonikai gyülekezet egy megújult gyülekezet volt, nem azért, mert azok az emberek jobbak voltak, mint mi, hanem azért, mert megújulásukat, az azzal járó munkát nem akarták kivenni Isten kezéből. Kedves testvérem, talán azon gyötrődsz most is, hogy te nem vagy elég jó, talán mindent megtettél azért, hogy megreformálódjon az életed, és érzed, hogy minden erőlködésed hiábavaló. A megújító munkát hagyd az Istenre, és akkor képes leszel arra, amit a fenti Ige elvár!
Isten, az Ő Szentlelkével végzi el bennünk ezt az átalakító, megszentelő munkát, ezért figyelmeztet az apostol, hogy közönyösséggel és engedetlenséggel nehogy hatástalanítsuk ezt a munkát. Csak ezzel a Lélekkel tudunk szüntelen imádkozni, mindenkor örülni és mindenkor hálákat adni.
Mint ahogyan tudjuk, hogy a nap 12 órakor ott van magasan az égen, tudjuk akkor is ezt, ha sűrű felhők takarják el, és nem látjuk miattuk. Így tudhatjuk azt is, még ha sokszor nem látjuk és nem érezzük, hogy az Isten mindent javunkra tesz, ezért van okunk örülni, és hálát adni. Reformáció emlékünnepe alkalmából kívánom testvéreim, hogy „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől, és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhívott titeket és Ő meg is cselekszi azt” (23-24). Ámen.
Nagy Róbert, Apa
Harangszó beharangozó: Reformáció
A Harangszó Rádió Reformációi számában Király Lajos, batizi lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője hirdet Igét.
Egy héttel ezelőtt rendezték meg a megyei szintű bibliaismereti vetélkedőt. Egy pár fiatallal beszélgettünk a Biblia fontosságáról.
Hallgatható élőben:
Később pedig felvételről itt a refszatmar.eu – n.
Hit és természetgyógyászat
A szokásos időpontban, a hónap utolsó péntekjén, koraeste 6 órakor gyűltek össze az emberek Szatmár-Németi Egyházközség gyülekezeti termében azért, hogy hitről és gyógyításról hallhassanak. Mint minden alkalommal, úgy most is egy orvos és egy lelkész tartott előadást, valamint lélekemelő műsort is láthattak az egybegyűltek.
Dr Vass Zoltán, az esemény egyik főszervezője köszöntötte a gyülekezetet, majd átadta a szót Bartha Zsuzsa unitárius lelkésznőnek, aki az unitárius vallás szemszögéből mutatta be a hit és a gyógyitás közötti összefüggéseket.
Dr Puskás Csaba családorvos a természetgyógyászat veszélyeire figyelmeztetett. A természetgyógyászat mindenféle tarka képet mutató, egészséget megörző módszer, amely távol esik a tényeken alapuló orvoslástól. Van a természetgyógyászatnak olyan szűk ága is, amely kifejezetten hatásos és hasznos. Ilyenek a gyógyteák, egészséges ételek és italok, amelyeket az elődeink is szivesen használtak. A temészetgyógyászok nagyrésze azonban csaló, aki arra hajt, hogy az emberek pénzét kicsalja, ráadásul igen kellemetlen mellékhatásokat is okoz a termékük. A legrosszabb mellékhatás azonban az, hogy az ember a lelkét is képes eladni vagy megmérgezni. Az alternatív gyógyászat Isten szemszögéből varázslás, kapcsolat az okkult erőkkel. Ezeket Isten szigorúan tiltja.
A doktor úr leánya Puskás Panna, a 10-es számú általános iskola tanulója a mese világába vezetett, felesége Puskás Sarolta pedig a Szatmár-Kültelki Református óvoda gyermekeit vezetve meglepetés műsorral állt elő. Jó volt látni egy példaértékű református családot! Hutter Dóra, az Aurel Pop Művészeti Liceum végzős diákja a végén gitárszólóval kedveskedett.
Az egyszerű, érthető előadásokkal nem mindenki értette egyet. Vajon Jézussal mindenki egyet értett? Nem. Bármennyire is intoleránsnak tűnik, Jézus az út, az egyedüli út, és rajta kívül NINCS ÜDVÖSSÉG! Ez a reformáció egyik üzenete. Solus Christus!
